Életmentők versenye a Corvin Mátyás Alapiskolában
Május 14-én tizennégy csapat mérte össze a tudását elsősegélynyújtás terén a Corvin Mátyás Alapiskola udvarán. A Szlovák Vöröskereszt helyi alapszervezete által minden évben megrendezésre kerülő esemény célja, hogy a gyerekek ne csak tanuljanak az életmentésről, hanem gyakorlatban is kipróbálják, mit tennének vészhelyzetben.
A versenyzők tíz állomáson haladtak végig, ahol különféle szimulált helyzetek várták őket – köztük közlekedési baleset, ájulás vagy épp súlyos vérzés. A zsűri nemcsak a pontos ellátást figyelte, hanem azt is, mennyire tudnak a gyerekek higgadtan, csapatként dolgozni és helytállni éles helyzetekben.
Az alsósok mezőnyében a vörösmajori iskola csapata végzett az élen, őket az alistáli iskola követte. A felsősök között a házigazda iskola tanulói taroltak, az első három helyezést a Corvin Mátyás Alapiskola csapatai szerezték meg. Szép teljesítményt nyújtottak a Bél Mátyás Alapiskola, valamint a felsőpatonyi, alistáli és nagymagyari iskolák csapatai is.
A szervezők minden résztvevőt díjaztak, de a nap igazi hozadéka mégis az volt, hogy a gyerekek megtanulták: a tudásuk, rátermettségük és bátorságuk valóban életeket menthet.
Szinghoffer Mátyás felvételei.