Egy fotó története
Nyolcvan évvel ezelőtt, 1945 májusában ért véget a második világháború, amelynek harci eseményei városunkra és környékére is kiterjedtek. Az alábbiakban Soňa Zakariášová írását közöljük egy világháborús relikvia utóéletéről.
„Somorja és a környező települések lakosai közül néhányan még ma is emlékeznek egy lezuhant repülőgép szétszórt roncsaira, amelyek még jóval a háború után is a Csölösztő és Gútor közötti területen hevertek. A helyszínt, ahol megtalálták őket, Repülőroncsok-nak nevezték el. Ma már nem találjuk meg ezt a helyet, a bősi vízierőmű felvízcsatornájának építésekor elárasztották.
Hihetetlen, hogy egy lezuhant repülőgép egyetlen apró darabjából hogyan áll össze egy rendkívül érdekes történetet. Minden egyetlen fotóval kezdődött. Dr. Dušan Langáček egy rejtélyes tárgyat birtokolt, amelyet nagybátyja a háború után az említett helyen talált. Véletlenül a fotó a volt csehszlovák légierő egyik repülőmérnökének a kezébe került, és megkezdődhetett a keresés.
Az alsójányoki Méry Istvánnak sikerült felderíteni a történetet, amely 1944. szeptember 10-én, vasárnap délelőtt 11 és 12 óra között történt. Megállapította, hogy a talált tárgy egy amerikai négymotoros Boeing B-17G-50-DL nehézbombázó (sorozatszáma: 44-6353) roncsaiból származik, amelyet a repülési zsargonban Repülő erőd-nek neveznek. Miután átkutatta az archívumát, rögtön megtudta, hogy ez egy háromlapátos, Hydromatic Hamilton Standard típusú légcsavar négy légcsavaragy-burkolatának egyike és bonyolult mechanizmust takart, amely a légcsavar lapátjainak állásszögét változtatta konkrét repülési rezsim szerint.
Méry a rendelkezésére álló forrásokból továbbá megtudta, hogy ezen a napon az amerikai 15. légihadsereg bombázóinak egy nagy csoportja hazatérőben volt az olasz repülőterekre. A Bécs melletti Lobau olajfinomító raktárait és ipari létesítményeit bombázták. Két Boeing B-17G-50-DL típusú nehézbombázót, tízfős legénységgel, a célpont felett légvédelmi ágyúk találtak el. Gail E. Stubbs kapitány repülőgépét a bombák sikeres ledobása után a jobb szárnyán érte találat. A sérült szárnyat másodperceken belül lángok borították el, amelyek elérték a bombázó hátsó részét is. A sérült repülőgép kivált a formációból (combat-box), pörgésbe kezdett, majd körülbelül 3000 méterrel a formáció alatt felrobbant és lezuhant. A személyzet 4 tagja ejtőernyővel megmenekült, hatan meghaltak.
A másik, Kenneth A. Wisner parancsnok vezette repülőgépet még a bombák ledobása előtt találat érte. A sérült gép visszafordult, de az olaszországi repülőterére már nem jutott el. A teljes, tízfős legénységnek sikerült ejtőernyővel kiugrania, Szemet és Gútor környékén értek földet. A pilóta, Kenneth A. Wisner, Somorja közelében ért földet, mintegy fél kilométerre a lezuhant repülőgépétől. A rendőrség hét repülőst fogott el, városunkban tartották fogva, majd másnap Budapestre továbbították őket, kihallgatásra. Innen a lengyelországi Sagan városhoz közeli Stalag Luft III fogolytáborba kerültek, amelynek történetét A nagy szökés című amerikai film is feldolgozza.
A gyűjtő és a szakértő, Dr. Langáček és Méry ez év májusának 6-án személyesen is találkozott. Dr. Langáček a légcsavar burkolatán kívül egy régi térképet is magával hozott, amelyen pontosan megmutatta a repülőgép becsapódásának helyszínét. Méry István repülőmérnök pólókat készíttetett a repülőgép motívumával és egy tabló segítségével vizualizálta a repülőgép roncsai között talált tárgy történetét, működését és további részleteket. Meglepetésként Dr. Langáček a tárgyat Méry Istvánnak ajándékozta. Lehet, hogy valaki számára ez csak egy fémdarab, de a gyűjtő és a repülési szakember számára óriási értéket képvisel. Legyen ez motiváció azok számára is, akik hasonló tárgyakat birtokolnak, és szívesen közszemlére tennék.”
- Ing. Štefan Méry (balra) és MUDr. Dušan Langáček az említett tárggyal.
- Boeing B-17G-50-DL típusú bombázó. Két ilyen gép zuhant le Somorja környékén, a piros nyíl jelöli a megtalált tárgy helyét a repülőgépen.
- Nem csak az említett repülőgépek sorsát, de másokét is alaposan elemzi Peter Kaššák és Marián Hrodegh egyedülálló könyve.